2011. január 21., péntek
Szülinap az oviban
Elmaradt képek és pársor az elmúlt hónapokról
Nos,mivel elég rég nem írtam így nem igazán tudom hol kezdeni de azért belecsapok a lecsóba.Szóval elteltek az ünnepek,jól sikerültek,csak annyi volt a bibi,hogy épp decemberben betegedett meg mindkét gyerkőc.Konkrétan Balázs hozza nagy lelkesen haza az oviból a betegségeket,így a kicsi is és ő is bárányhimlőset játszottak az ünnepek alatt.Szépen kipöttyösödtek úgy ahogyan az illik,lázzal,orrfolyással meg mindennel.Szilveszterre haza szerettünk volna menni de nem mertük bevállalni így apjukkal itthon szépen nyugdíjasan ünnepeltünk,és elmondhatom,hogy nagyon nagyon jó volt.
Apropó ovi...Balázs már ott alvós lett,egyik napról a másikra ott szeretett volna aludni így reggel nyolctól háromnegyed háromig ott van,és komolyan mondom,hogy nagyon szereti.Egy nyűgösködés sincs reggelente,vidáman battyog be az ovi kapuján.Végre teljesen szobatiszta lett,mint az igazi nagy fiúk lehúzza maga után a wc-t,lehajtja a wc deszkát és be is illatosít maga után:-)
A beszéde is kezd beindulni,igaz még mindig ki kell kódolni sok mindent,de már határozottan beszéd jellege van a dolognak.Jegyzetelünk is rendesen,hogy majd megőrizzük az utókornak becses mondásait.
És hát ott van Kishangya...kis tündér bogár,kis bújós kétfogú imádnivaló csöppség.Annyira más mint Balázs,olyan kis bájos,cicás kislány.Balázsból még mindig alig lehet kicsikarni egy puszit:-(Egyvalamiben azonban határozottan hasonlítanak és az az evés..éspedig Hanga is fényevő lesz akár csak a bátyus.Amúgy kis husis akár csak Balázs,de ez örök kérdés marad számomra is,hogy Balázs is vajhh mitől lett 15 kiló?Hangyika meg már a kilenc és felet nyomja.
És akkor jöjjön a képek tömkelege mert ugye szülinap is volt,azaz Balázs betöltötte a "hámó"évet.
Bence Barátommal

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)